RÓMAIAKHOZ. 16. Ajánlom nektek nőtestvérünket, Fébét, aki a kenkhreai gyülekezetben szolgál, hogy fogadjátok őt az Úrban a szentekhez illően, és legyetek mellette, ha valami dologban rátok szorul. Mert ő is sokaknak pártfogója volt, és nekem magamnak is. Köszöntsétek Priszkát és Akvilát, akik nekem munkatársaim Krisztus Jézusban, akik értem életüket kockáztatták; s akiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok minden gyülekezete is. És köszöntsétek azt a gyülekezetet is, amely az ő házukban van. Köszöntsétek az én szeretett Epainetoszomat, aki Akhája zsengéje a Krisztusban. Köszöntsétek Máriát, aki sokat munkálkodott körülöttünk. Köszöntsétek Andronikoszt és Juniászt, az én rokonaimat és az én fogolytársaimat, akiknek jó híre van az apostolok között, akik nálam is előbb lettek hivők a Krisztusban. Köszöntsétek az Úrban szeretett Ampliátuszomat. Köszöntsétek Urbánuszt, a mi munkatársunkat a Krisztusban, és az én szeretett Sztakhüszomat. Köszöntsétek Apellészt, Krisztus kipróbált emberét. Köszöntsétek Arisztobulosz házanépéből valókat. Köszöntsétek Heródiont, az én rokonomat. Köszöntsétek a Narcisszusz házanépéből azokat, akik az Úrban vannak. Köszöntsétek Trüfainát és Trüfónászt, akik munkálkodnak az Úrban. Köszöntsétek a szeretett Persziszt, aki sokat munkálkodott az Úrban. Köszöntsétek az Úrban kiválasztott Rufuszt és az ő anyját, aki az enyém is. Köszöntsétek Aszünkritoszt, Flegónt, Hermészt, Patrobászt, Hermászt és az atyafiakat, akik velük vannak. Köszöntsétek Filologoszt és Júliát, Néreuszt és az ő nénjét. És Olümpászt és minden szentet, akik velük vannak. Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a Krisztus gyülekezetei. Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, akik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tanítás körül, amelyet tanultatok. Forduljatok el az ilyenektől. Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak, és nyájas beszéddel, meg hízelkedéssel megcsalják az ártatlanok szívét. Mert a ti engedelmességeteknek híre mindenkihez eljutott. Örülök azért nektek; de azt akarom, hogy bölcsek legyetek a jóban, ártatlanok pedig a rosszban. A békesség Istene megrontja hamarosan a Sátánt a ti lábatok alatt. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek. Ámen. Köszönt titeket Timoteus, az én munkatársam, valamint rokonaim Luciusz, Jázon és Szoszipatrosz. Köszöntlek titeket az Úrban én, Terciusz, aki ezt a levelet írtam. Köszönt titeket Gájus, aki nekem és az egész gyülekezetnek gazdája. Köszönt titeket Erásztosz, a város kincstartója és Kvártusz atyafi. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek. Ámen. Annak pedig, aki titeket megerősíthet az én evangéliumom és Jézus Krisztus hirdetése alapján, annak a titoknak kijelentése alapján, amely örök időktől fogva el volt rejtve, de most megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, hogy a pogányok is eljussanak a hitben való engedelmességre, az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által legyen dicsőség mindörökké Ámen.