EFÉZUSIAKHOZ. 4. Kérlek azért titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, amint illik elhívatásotokhoz, mellyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedve egymást szeretetben, igyekezve megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében. Egy a test és egy a Lélek, miképpen elhívatásotoknak egy reménységében hívattatok is el. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenekfelett van, és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik. Mindegyikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint. Ezért mondja az Írás: Fölment a magasságba, foglyokat vitt fogva, és ajándékokat adott az embereknek. (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire? Aki leszállott, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.) És ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul, a szentek tökéletesebbítése céljából a szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab, és hajt a tanításnak akármi szele az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által, hanem az igazságot követve szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban, akiből az egész test, szép rendben egyberakva és egybe szerkesztetve az ő segedelmének minden kapcsával, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését a maga fölépítésére szeretetben. Ezt mondom azért, és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjüknek hiábavalóságában, akik értelmükben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívük keménysége miatt van bennük; akik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekvésére. Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust; ha ugyan őt megértettétek és őbenne megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság: hogy levetkőzzétek ama régi élet szerint való óembert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt. Újuljatok meg a ti elméteknek lelke szerint, és öltözzétek fel amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. Azért levetve a hazugságot, szóljatok igazságot, ki-ki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk. Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; se pedig az ördögnek ne adjatok helyet. Aki lopott, többé ne lopjon, hanem inkább munkálkodjék, cselekedve az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek. Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt. Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, engedve egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban engedett néktek.