1 TESSZALONIKA. 5. Az időpontokról és alkalmakról pedig, atyámfiai, nem szükséges írnom, mert igen jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj éjjel. Mert amikor ezt mondják: „Békesség és biztonság“, akkor hirtelen veszedelem tör rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra, és semmiképpen meg nem menekülnek. De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvajmódra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan a világosság fiai vagytok, és a nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! Ne is aludjunk tehát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert akik alusznak, éjjel alusznak, és akik részegek, éjjel részegednek meg. Mi azonban nappaliak vagyunk, legyünk tehát éberek, magunkra öltve a hitnek és szeretetnek mellvasát és sisakként az üdvösség reménységét. Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, együtt éljünk vele. Vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is. Kérünk titeket, atyámfiai, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, és elöljáróitok az Úrban, és intenek titeket, és az ő munkájukért nagyon szeressétek őket. Egymással békességben éljetek! Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek azokat, akik nem vállalják Isten rendjét, bátorítsátok a csüggedőket, gyámolítsátok az erőtleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt. Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen, hanem mindenkor a jóra törekedjetek egymás iránt és mindenki iránt. Mindenkor örüljetek! Szüntelen imádkozzatok! Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által a számotokra. A Lelket ki ne oltsátok! A prófétálást meg ne vessétek! Mindent vizsgáljatok meg, és ami jó, azt megtartsátok! Mindenféle rossztól őrizkedjetek! Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg egész valótokat, mind lelketeket, mind testeteket feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhívott titeket, és ő meg is cselekszi azt. Atyámfiai, imádkozzatok értünk! Köszöntsetek minden atyafit szent csókkal. Kérve kérlek titeket az Úr nevében, hogy olvassátok fel ezt a levelet minden atyafi előtt. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! Ámen.